2015. augusztus 20., csütörtök

1. Fejezet - Lélekdarab

Sziasztok!
Nos, meghoztam az első részt - ami valljuk be, elég rövidke lett, de remélem ezért nem haragudtok meg nagyon. Mindenkinek szeretnék kellemes olvasást kívánni, és ha tetszett, ha nem jelezzétek kommentben, chatben, esetleg a kis pipákkal a bejegyzés alatt. 

××, Donetty




A tömegben álltam. Tetőtől talpig feketében, ahogyan azt ilyenkor illik - bár nem kellett nagyon a gardróbom mélyére nyúlni, a ruháim nagy része ezt a színt képviseli - mégis úgy éreztem, ma nem akarom magamra ölteni ezeket a darabokat.
A szél enyhén fújdogált, az eső is csöpögni kezdett. Mintha a természet át vette volna a gyászoló tömeg hangulatát, ő is elejtett jó pár könnycseppet. 
A pap folyamatosan a már jól betanult szövegét prédikálta. Nem igazán figyeltem arra, amit mondott, ebben az állapotban nehezen voltak érthetőek a szavai számomra. 
Folyamatosan a földet bámultam, ahogyan az esőcseppek leesnek a poros talajra, majd pillanatok alatt eltűnnek. Az élet is ilyen. Megszületünk, de sajnos nem tőlünk függ, hogy még mennyi ideig tartózkodhatunk az élők között, így van, akinek ideje sincs élvezni az életet.
Felpillantottam, mikor a pap felszólította az embereket, hogy most vehetnek végső búcsút szerettüktől. Először a szülők, majd a testvérek, azután a feleség és a gyermek, majd a többiek. Mikor a gödör szájához léptem és elengedtem a fehér rózsát, úgy éreztem vele együtt zuhan a lelkem is.
A helyemre visszaállva sorban jöttek rokonok és ismeretlenek, hogy ki nyilvánítsák részvétüket. Mindegyik zokogott. Egytől - egyig. Eközben én egyetlen könnycseppet sem tudtam hullatni az elmúlt napokban.
A szertartás alatt és a kocsiban is azon tűnődtem, miért pont ő? Miért mindig a jó emberek mennek el elsőként? Még olyan fiatal volt, alig volt negyven éves. Nem láthatta ahogy felnövök, soha nem lehettek unokái...
Amint hazaértünk egyből a szobámba mentem. Felszaladtam a lépcsőn, kitártam a szobám ajtaját, majd miután bementem, becsaptam magam után. Szinte ráestem az ágyra és aminek eddig nyoma sem volt, az a sok sírás mind előtört belőlem. 
Nem tudom mennyi ideig feküdhettem ott zokogva. Egy órát? Talán kettőt? Fogalmam sincs. Csak akkor eszméltem fel, mikor a kispárnámat teljesen átáztatták a szememből kiáramló sós cseppek. 
A hátamra fordultam, miközben szipogva megtöröltem a szemem és a plafont bámulva kezdtem el emlékek után kutatni az elmémben. Megpróbáltam minden egyes kis pillanatot felidézni, amit édesapámmal töltöttem. Voltak pozitív és negatív élmények is vele kapcsolatban. Úgy éreztem, minden rossz dolgot, minden egyes rossz szót megbántam, amit valaha is mondtam neki. De nem tudtam tőle bocsánatot kérni. Most már mindegy volt.
Nem bírtam tovább. Felültem az ágyon, majd az éjjeliszekrényemhez mentem. Letérdeltem elé és kinyitottam a legalsó fiókot. Hevesen kezdtem el a sok kacat között keresgélni. Végül a sok papír, ceruza és néhány fénykép között megtaláltam, amit kerestem. Bementem a szobámból nyíló fürdőbe és gondosan bezártam magam mögött az ajtót. Belenéztem a tükörbe. Legszívesebben pofon vágtam volna magam azért, amit éppen készültem megtenni. Felhúztam a pulóverem ujját és a pengével óvatosan végigkarcoltam az alkaromon lévő bőrt. Néztem, ahogyan az első - élénk piros - vércseppek előbukkantak a bőröm alól. Ezen felbuzdulva újabb vágásokat ejtettem a kezemen. Nem tudtam magam kontrollálni, csak újra megkarcoltam a karomat. Már vagy tíz-húsz vágás lehetett a kezemen, mikor abbahagytam. Csak lerogytam a földre és megkönnyebbült pillantásokkal néztem a saját magam által okozott apró sérüléseket. 
Úgy éreztem, hogy a véremmel együtt a szomorúság is szép lassan elhagyja a testem.

Kicsit elbóbiskoltam, csak arra keltem fel, hogy édesanyám a nevemet kiáltja. Miután kihalásztam a szemem sarkában lévő apró csipadarabokat, a mosdókagyló elé álltam és megengedtem a langyos vizet. A kezemet alátartva felszisszentem - a víz csípte a friss vágásokat. Óvatosan megtöröltem egy törölközővel és a pulcsim ujját lehúzva elindultam a földszintre.

A konyhába érve megpillantottam anyát, ahogyan az asztalt támassza, a sminkje elkenődött a sírástól és éppen egy égő cigarettát tartott a kezében.
- Egyél valamit. Rád fér. - mondta a már sokszor elhangzott mondatot.
Az asztalhoz sétáltam. Pár pillanatig hezitáltam, majd megfogtam a cigarettás dobozt és a szerencseszálat kihalászva a számba tettem azt, majd meggyújtottam. 
- Most csak erre van szükségem - mondtam és kifújtam a cigifüstöt.
Anya másodpercekig bámult. Máskor már biztosan lekevert volna egy istenes pofont, de most csak elfordulva kibámult az ablakon. 
Láttam, ahogyan a könnycseppek versenyeztek az arcán, ki ér előbb az álláig, ahol szépen lepotyogtak az asztalra. Talán meg kellene, hogy hatódva legyek? Esélytelen. - gondoltam magamban, majd a csikket a hamutartóba nyomva ismét az emelet felé tartottam.

Napokig ki sem mozdultam onnan, csak ha mosdóba vagy innivalóért, néha ételért mentem. Minden kapcsolatot próbáltam megszüntetni a külvilággal. Egyetlen közösségi oldalra sem mentem fel, a youtube volt az egyetlen, amiért bekapcsoltam a gépemet. Egy telefonhívást sem fogadtam a barátaimtól, édesanyám is csak a zárt ajtón át hallhatta a hangomat - pontosabban a bömbölő zene és néhol a zokogás hangját. 


6 megjegyzés:

  1. Szia, nagyon jó lett. Hamar hozd légyszi a kövit.
    Ölel: Anita vagy Lexi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!
      Örülök, hogy tetszett és igyekszem minél gyorsabban megírni a következő részt :)

      Törlés
  2. Nagyon szépen fogalmazol, kíváncsi vagyok, mit hozol ki a történetből :)

    VálaszTörlés
  3. Szia, köszönöm szépen a díjat, a feliratkozás megtörtént ( :) ), kiraktalak cserének is.
    Az egyetlen negatív kritika, amit tudok mondani, az az, hogy hiányolok egy ki leírást. Írd le, hogy ki, mi hogy néz ki.
    Kedvenc mondatom a fejezetből: "Mikor a gödör szájához léptem és elengedtem a fehér rózsát, úgy éreztem vele együtt zuhan a lelkem is."
    Sok sikert a továbbiakban! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Nem kell megköszönnöd, hiszen megérdemelted. :)
      Amint gépnél leszek, én is kiraklak cserének.
      Igen, megfogadom ezt a tanácsot, igyekszem több leírást alkalmazni a történetben.

      Törlés
  4. Szia :)
    Imádom, ahogy fogalmazol, nagyon nagy a szókincsed :)
    Nagyon érkedel, hogy mi lesz a vége, de ami még jobban, hogy hogyan jutunk el odáig :)

    VálaszTörlés